Árnyékszellem

Álom (a visszatérő)

Térdig állok a hóban egy erdei tisztáson.

Érzem a szíjjak szorítását, ahogy kalodába fogják a testem. A sisak rácsán keresztül pillantok végig az acél csillanásán, érzem a tenyeremben a markolat barázdáit.

Szemben az ellenfél.

Kardja vádló felkiáltójelként áll, az arcát elfedő rácsozat mögül páragomolyagok törnek elő.

Kívülről felülről látom a képet. Mintha két nem e világi lény állna szemben, mintha a világok harca készülne kitörni.

Támad!

Hárítok. Vállával taszít rajtam, és érzem ahogy az acél a húsomba mar. Fájdalom nincs, csak mintha kiömlő vérem melegét érezném.

Szúr, nyak magasan. Megakasztom, a markolatvas keményen csattan. Test feszül testnek. Érzem leheletének, verítékének az illatát. Ismerős. Kifordul ellép, és megvág. Ez már fáj, érzem ahogy elzsibbad a karom.

Havat rúg felém, fogást vált a pengén, hárít, befordul elém, majd hátraszúr.

A markolat vádlón áll ki a mellkasomból, érzem a nyomását. Vágok! Elemi erővel.

A támadó megtorpan, és lassított felvételként dől el. Térdelek, mellkasomat elemi erővel nyomja a markolat, előttem a levágott fej.

És a döbbenet! A sisak rácsai mögül ismerős a szempár!

Arra ébredek hogy görcsösen összeszorított öklöm a mellkasom alá szorult, és a kitekert póz miatt érzéstelenségig elzsibbadt a karom. Mintha zuhanyoztam volna annyira megizzadtam, a pulzusom az egekben. Gyors számolás, a szoba minden sarka darabra megvan, hó egy szál sem, harcos sem áll a párnacihám felett.

Sóhaj:

-A picsába ez jó szar volt

-Árnyékszellem-

Sport

A tervezõi munka általában nagyon érdekes, kreatív, és kellemes. Ám vannak olyan részei a güzünek amik kb. annyira érdekfeszítõek mint a köles válogatás (errõl bõvebben Hamupipõke tudna nyilatkozni aki antik dizsi helyett nyomta). De erre is vannak alternatívák. Kiadod rabszolgamunkába (ilyenkor nem megy, mert az Isaura független szakszervezet beperel a pihenõidõ be nem tartásáért). Vagy fogod a kávéfõzõt és egy hajlékony gumicsõvel és egy tûvel intravénásan lecseréled a véred kávéra (ez sem megy mert komoly pénzösszeggel száltál már be a nyugdíj keretbe, és már wc papírra jegyzeteled hogy mit is akarsz akkortájt tenni, tehát infarktus nem állna jól az önéletrajzodba). Tehát marad a futás (legalábbis nálam ez vált be). Egy nagykör, kb 15 perc és fel is frissülsz(pláne ha éjjel futok a kellemesebb idõben), és fel is dob. Na ezt ma sikerült megcáfolnom.

Leballagtam, kapu kinyit, gondosan visszazár, zene bekapcsol, és kocog, Érzem ahogy kezdek felengedni, érzem ahogy a levegõ szépen áramlik, érzem az elsõ verejték cseppeket, az izmok ritmusos mozgását. És érzékelem a kutyát!!!! Az EB (azért nagybetû mert igen tisztességes méretû ónémetjuhászról van szó, és bár veszettül mindig megugat, azért szépségesnek látom) acsarkodva rohan a kerítésnek, és rövidebb hosszabb fel, s alá rohangálással, valamint hangos szóval követi a lassúdat kocogásom. Épp távolodik tõlem a telek vége felé, amikor észlelem (és ettõl nem csak a nem létezõ szõr áll fel a hátamon, hanem ijedtemben még a DNS spirálom is kiegyenesedik.) NYITVA A KAPU!!!!!! És bár a piciny kutyus most épp távolodik tõle, nem kétséges hogy a következõ fordulóban elkönyvelheti magának valamely letépett végtagomat, esetleg májamat, vagy ezemet azomat. Tizedmásodperc alatt könyökök felhúzódnak, fülek hatra simulnak, két talp kipörög, cipõtalpról felszáll az égõ gumi enyhe füstje, és szárnyalok. A menetszél letépné a sminkem ha vóna, és ha ezen órában a NOB valamely tagja látna tuti mehetnék olimpiászkodni.

Persze ölebem is tutira észre vette hogy miért készülök átlépni épp a hangsebességet, mert õrjöngve utánam. Futok a bõrömért. A tempó gyilkos, az izmok remegnek, a tüdõ már nem képes ennél több oxigént juttatni. Kezdek csatát, ép felhámot veszteni. Muszáj megállnom ha nem akarok beájulva kutyaszarrá válni. Fék. Megállás. Szembefordulás a fenevaddal. Kezek védekezõ helyzetben. Erre gyilkosom megáll leül, és veszett lihegésbe kezd. Döbb!!!! Így szólt bennem a megdöbbenés. Hát hol vannak a húsomba mélyedõ fogak, a bõrömet tépõ mancsok, a véremet lefetyelõ nyelv???? Üldözõm ül és liheg. Lassan hátrálni kezdek, Õ unott pofával bámul. Megfordulok és futok. Erre felpattan és acsarkodva utánam. Tíz méter megállás, szembefordulás, neki leülés lihegés. Megint futás, megint üldözés. Megállás, lihegés. Ezt még párszor eljátszottuk mire kezdett feltûnni hogy voltaképp ha akarná quatró meghajtásának köszönhetõen már rég utolérhetett volna, és eddigre már épp a maradék csontjaimat áshatná el a csalitosba. És mikor ez leesett és ránéztem a lihegõ pofájára, esküszöm láttam ahogy röhög a szemét lelke. Utána már békésen futottam. Õ meg utánam ugatva.

A kapunál midõn a kulcsaimmal babráltam teljesen békésen odajött megnyalta a kezem, és egy hangos szusszanással ledõlt a sövény mellé pihenni. Szinte hallottam a hangját "Testvér szemét egy meló kutyának lenni."

Árnyékszellem-

- Hogy csinálod?

- Mit Pillangó?

- Hát amikor szép jót, meg segítõset varázsolsz.

- Honnan veszed hogy tudok ilyen varázslósakat csinálni?

- Hát néztelek. Láttam hogy becsukott szemmel össze vagy gombolyagozva és

nagyon csendesen szuszogsz, meg a körmeid, meg a fogaid nincsenek kimutogatva.

És csak fekszel, és csak ott vagy, és nem csinálok semmit, és mégis amikor kinyitod

a szemed akkor tök fáradtnak tûnsz, de olyan kedvesen nézel.

Meg vigyorogni is szoktál. Ezért biztosan csináltál valamit és nem csak aludtál,

mert akkor nem lennél fáradt, meg amikor fölébredsz nem is vagy nagyon vigyorgós.

De nem látom, hogy csinálsz valamit, amikor csukva van a szemed, de nem is alszol

ezért biztosan mûvelsz valamit, amit nem lehet látni, és szépen mosolyogsz,

amikor nyitva van a szemed. Biztosan jó dolog miatt vigyorogsz, mert amikor

gonoszdiságon töröd azt a medve fejed akkor olyan fogassan mosolyogsz

és az nem szép mert olyan mintha vicsorognál. Ezért biztos, hogy valami jót csináltál,

amit nem lehet látni, biztos varázsoltál, és jót meg segítõset.

- Lenyûgözõ az eszed. Teljesen kikutatod minden titkom.

- Na, akkor elmondod, hogy kell csinálni?

- Hát ezt nagyon nehéz elmagyarázni. Ez olyan dolog, amit érezni kell, és még

akkor sem biztos, hogy mûködik.

- Ezt nem értem.

- Sejtettem. Gyere, mutatok valamit.

A hegyek dolomitjai, a csillámezüst patakok, az égnek tükröt tartó tó, a zöld mezõ

figyelte a két fura teremtmény sétáját. A legelõ ménes, mint tenger vize egy más

világban, vált ketté fogadta magába majd engedte tova a sárkányt és a leányt.

A Kentaurok a táltosok õrzõi dölyfös, de tisztelettudó fõhajtással üdvözölték õket.

A mimózatündérek ijedten záródtak össze lépéseik hangjára, majd nyitották újra

ki szirmaikat mikor a könnyed gyermekujjak simogatva hozzájuk értek.

Óriás szirmaikat a gyermekarc felé fordították, hagyták, hogy az arc a szirmok

közé hajoljon, nagyot szippantson, és tüsszentése után vele kacagtak.

- Gyere Dracó! Szagold meg te is. Nagyon jóságos az illatuk.

- Pillangó szerinted az én orrom beleférne bármelyikbe is? Inkább gyere ide

majd leszimatolom rólad.

A gyermekfejnyi orrlyukak kitágulva ép szippantva értek a fekete hajkoronához.

- Látod pillangó! Most te is varázsolsz egy kicsit. Láttál, szimatoltál, érintettél

szépeket, és hagytad, hogy ezt az élményt leszimatoljam rólad. Valójában nem is

varázsoltál csak közvetítettél. Begyûjtötted a szépet, a jót és hagytad, hogy nekem

is örömet okozzon.

- De te nem is csináltál ilyet. Te csak hevertél és úgy csináltad. Na, azt akarom

megtanulni.

- Az majdnem ugyan ez. Mindjárt meglátod.

A sárkány és a kislány egy õs öreg fa felé közeledtek. Törzsét még a pikkelyes

mancsok sem érték volna át, lombja alatt még a sárkányfõ is délcegen magasodott.

Vakító fehér törzsét évezredes fényes zöld barázdák márványozták. Millió madár

csivitelt, dalolt, krákogott, vijjogott a levelei közt. Ágain szõrös, kutászujjú,

smaragd szép szemû valamik, vagy valakik ugráltak, nem tudható, hogy

játszanak-e vagy veszekednek.

- Gyere ide Kis Csillag. Öleld meg a fát, úgy ahogy én. Mit érzel?

- Semmit.

- Látod épp ezért hiába való a varázslat olykor. Mert hiába a varázslat, ha elzárkózol

elõle, ha nem hiszel benne. Ha nem vagy nyitott. Most csukd be a szemed,

és ne gondolj semmire! Hagyd, hogy a dolgok történjenek, ne akarj kapni,

de ami jön, azt fogadd el. Szeresd magad, és a világot. Ne akarj használni,

és kihasználni, azt fogadd el, amit adhat neked a világ, és ha nem kapod meg

akkor ne dühülj, ne fordíts hátat, ne követelõzz, és ne fordulj el. Öleled már?

- Jaj, igen!!!! De mi ez??? Valamit csinál a fa.

- Ssssss.....Csak hagyd. Most a fa varázsol. Õ csak itt van. Olyan mint én amikor

csak fekszem. Nem csinál mást mint van, hagyja hogy a dolgok, a világ történjen.

Látja a jót, és látja a rosszat. Nem kell kérned, kár követelned. Ad. Adja mindazt

a jót ami benne van. A békét, a szeretetet, a világot olyan szépnek amilyennek

Õ érzi. Csak fogadd el!

- Finom.....Nagyon finom...

- Akkor hagyd hogy az legyen. Csak az képes befogadni, aki nyitott.

Nem segíthetsz olyannak ki bezárkózik magába.

- Ezért voltál fáradt ma? Mert nem tudtál adni?

- Talán. Részben. Hiszem hogy legalább egyikõjük érezte a jót.

- És ez most rossz neked?

- Nem. Segíteni akartam. Nem az én hibám hogy valaki bezárja önmagát önmagába.

Én kiadtam magamból az energiát és majd akinek kell az befogadja. Ennyi.

- Itt alszunk? A fa alatt?

- Ha akarod. A fának biztosan nem fáj.

- És énekelsz nekem Draco?

- Persze

- Árnyékszellem -

Gondolatmorzsák..

WebGeneral Portálmotorral

Menü

Oszd meg!

PDF-ből szöveg

Közösség

Belépés

Szavazás

Árnyékszellem