Napi történések...

BORSODBAN, CIGÁNYOKNÁL...

"Naponta látjuk a híradásokban, olvassuk az újságban a

cigányokkal összefüggésbe hozható híreket.

A politikusok folyamatosan a romák integrálásáról beszélnek.

A dolgok mögé azonban kevesen néznek, akik véleményt

mondanak, gyakran csak felületesen ismerik a cigányok

életét, gondolkodását. Végigjártuk három Ózdhoz tartozó

település és a város mellett lévõ Farkaslyuk roma negyedét - mi változott az utóbbi idõben, történt-e javulás életfeltételeikben?

A borsodi iparvárosba megérkezve a cigány kisebbségi

önkormányzat irodájában várt bennünket Berki Lajos elnök.

Véleménye szerint is az a fõ probléma, hogy a cigányság

alulképzett és többségüknek nincs munkája.

Felzárkózásra egyetlen lehetõséget lát, az oktatást,

de hozzáteszi, integrálni csak azt lehet, aki akarja.

A beszélgetés közben belépett egy fekete kalapot viselõ

bajszos cigányember, akirõl udvarias bemutatkozása

után kiderült, õ lesz, aki elkísér bennünket riportunk

elsõ állomására.

Amit elrontottunk, magunknak kell helyrehozni

Kísérõnkkel, a 47 éves Budai Jánossal gyalog indultunk

az egykor ligetes, parkos Kiserdõaljára, ahol ma már nyomát

sem látni a régi vidám, gondtalan életnek.

Jelenleg ez a város egyik cigányok lakta településrésze.

Bármerre nézünk mindenhol a szegénység és a

kilátástalanság az úr. Kísérõnk beinvitál lakásába, felesége fogadkozik, ne haragudjunk, de nagyon szerényen élnek.

Hellyel kínálnak és panaszkodnak, hogy 75 ezer forintból

élnek nyolcan. A családi pótlék és a férj után járó ápolási

díj az összes bevételi forrásuk.

A kertet beültették krumplival, zöldséggel, ezzel is pótolnak

valamit. Néha csurran-cseppen még pár ezer forint vashulladék gyûjtésbõl, amit eladnak a méhtelepen.

A családban nem dolgozik senki, legmagasabb iskolai

végzettségük nyolc általános.

Az egyik gyermek közmunkásként három hónapig a város kertészetében dolgozott.

A mélyszegénységért

önmagukat és az államot is hibáztatják.

Húsz évvel ezelõtt tanulhattunk volna, de akkor nem

tudtunk gondolkozni. A rendszerváltás elõtt lehetett

érvényesülni iskola nélkül is, a kohászatnál és a bányánál segédmunkásként dolgoztunk. Az ipar megszûnésével

életünk gyökeresen megváltozott. Hét évig egy budapesti

vállalkozónál dolgoztam, megvolt mindenünk, de haza

kellett jönnöm, mert a feleségem magában nem bírt

gyerekekkel, azóta végünk van" mesélte Budai János.

Az utóbbi idõben egyre többször hallani a romák és nem

romák közötti ellentétrõl, a származásukból adódó

hátrányos megkülönböztetésrõl és a cigánybûnözésrõl.

Errõl Budaiék másképp vélekednek: "mi nem érezzük

és sosem éreztük, hogy származásunk miatt másképp

viselkedtek volna velünk.

Cigánybûnözés van, miért ne volna, mindenfajta

bûnözés van.

Az egész ország tiszta bûnözésbõl áll."

Budai János mindamellett nem adja fel:

"ki fogunk törni a szegénységbõl".

A nyáron felnõtt gyerekeimmel elmegyünk napszámosnak.

Félév alatt két-három millió forintot is megkereshetünk

mezõgazdasági munkával és gyümölcsszedéssel.

Az államra nem számíthatunk, saját magunkon kell segíteni.

Ahogy elrontottuk az életünket, ugyanúgy kell helyrehoznunk".

A cigányt bezárják, a fehérgallérosok megússzák.

Mielõtt visszamennénk a cigány kisebbségi önkormányzathoz, útközben egy kisebb csapattal találkoztunk, felajánlották,

név nélkül elmondják a véleményüket.

Egy középkorú nõ szerint a politikusok a szegények

pénzén váltak milliomossá, az országot tönkretették.

Munkalehetõség nincs, sok cigányember éhezik, s ha valaki

egy darab vasat ellop, börtönbe zárják, a fehérgalléros

bûnözõk, akik milliókat, milliárdokat lophatnak,

megússzák bûntelenül. A percek alatt összesereglett

csoportból az egyik férfi is a rendszerváltozás elõtti éveket

idézte:

"A kommunista rendszerben, aki nem akart dolgozni,

munkakerülés miatt vitték a börtönbe.

Most ilyen nincs, ránk szakadt a nagy szabadság, amivel

nem tudunk élni".

Kísérõnk egyik rokona, Budai Zoltán kritizálta a jelenlegi

kurzust:

"Az elmúlt kormányról nem tudok rosszat mondani,

lehetõségeikhez képest segítettek rajtunk.

Nem értem miért kell bántani

egymást. Amikor az ország nehéz helyzetét tetõzi még a

világgazdasági válság is, nem marni kell azt, aki idáig adott,

aki nem szított semmilyen fajgyûlöletet, hanem szeretetre

buzdította a társadalmat.

Ha a Bajnai-kormány el is vett az emberektõl nem haltunk bele.

Nem kellett volna a Fidesznek az MSZP kormányt elnyomni.

Lehet, hogy négy év múlva õk ugyanilyen nehézséggel

találják szemben magukat, ami az országot már porig fogja

rombolni, kirobban a polgárháború a szegények

és a gazdagok között".

A cigány és magyar ellentéttel kapcsolatban az egyik

fiatal férfi elmondta, õ egy olyan gyülekezetbe jár,

ahol kevés a roma, de mindenki szereti egymást.

Véleménye szerint a pártoknak közösen kellene megalkotni

egy olyan programot, amely fellendítené az országot.

Amíg a politikusok csak azon veszekednek, kinek jusson

nagyobb szelet a tortából, addig nem lesz elõrelépés.

Hétes, a legrettegettebb

A hirtelen verbuválódott kis csapattól lassan elköszöntünk

és visszaértünk a cigány kisebbségi önkormányzathoz,

ahol csatlakozott hozzánk az elnök, Berki Lajos,

együtt indultunk Ózd és talán az ország legrettegettebbnek

tartott romatelepére, Hétesre. Az ózdi gettó a közelmúltban

többször szerepelt a médiában, itt támadta meg két roma

kiskorú a telep utolsó magyar lakóját, aki a kórházban

belehalt sérüléseibe. A negyven szociális bérlakásban közel

négyszáz roma él. Az egykor kohászati vezetõk által lakott településrészre ma már semmi nem emlékeztet, nyomorral, kitaszítottsággal találkozunk, bármerre nézünk mindenhol

romos házak, aki teheti, messzirõl elkerüli a környéket.

Ahogy a kocsival egyre közelebb értünk, úgy sereglettek

ki az utcára gyerekek és felnõttek egyaránt.

Tekintetükben, viselkedésükben kitapintható volt a

bizalmatlanság, a félelem.

Ahogy kiszálltunk az autóból rögtön elindultak felénk és

gyanakodva kérdezték mit keressünk itt.

Berki Lajos jelenléte kicsit oldotta a feszültséget,

megnyugtatott mindenkit, hogy újságírókat kísér.

Legtöbben elzárkóztak, de kíváncsiságból néhányan

azért végigkísértek bennünket az utcán.

Az elsõ döbbenetet, egy 15 éves fiú váltotta ki

belõlem. Dél körül járt az idõ, ezért megkérdeztem,

miért nincs iskolában. Közönyösen azt válaszolta,

nem érdekli, két éve nem jár iskolába, neki elég volt az

általános iskola elsõ három osztályának az elvégzése.

Napjai fagyûjtéssel és az udvar seprésével telnek.

Az édesanyját kerestük, megkérdeztük volna, miért

engedi, hogy a gyereke nem jár iskolába.

A fiú nem szólt semmit, de a körülöttünk állók finoman

jelezték, hogy az édesanyja prostituált, most "dolgozik",

nem tudunk vele beszélni.

Ezalatt a gyerek gyorsan eltûnt.

Egy középkorú férfi azt mondta: "nagyon sokan vannak

itt olyan gyerekek, akik nem járnak iskolába, mert nincs kedvük. Amikor elérik a 14-15 éves kort, már a megélhetést keresik,

elmennek vasazni, fát gyûjteni. Csupán az érdekli õket,

mibõl tudnak pénzt csinálni. Higgye el, nem az iskola teszi

az embert, az egyenlõ a nullával. Az számít, hogy mi van

az ember szívében. Hiába szeretnénk jól élni,

az állam és az önkormányzat nem engedi, nem kapunk

lehetõséget. 1989 elõtt más volt minden, akkor

dolgozhattunk. Ha nem ment dolgozni az ember,

a rendõr bevitte harminc napra.

Most semmi nincs.

A hatalmat nem érdekli, hogy mi van velünk, mindenki

maga felé húzza a pénzeszsákot. Ígérnek fût-fát,

a parlamentben csak a vita megy, egy normális

törvényt nem tudnak hozni".

Nézelõdünk a hétesi nyomortelepen, amikor az

53 éves B. Gyula a lakásába invitál bennünket, közben

elmeséli, hogy jelenleg közmunkásként dolgozik, ami

nem folyamatos munka, pedig arra lenne szüksége ahhoz,

hogy rendesen tudja fizetni a 3500 forintos lakbért.

"Nem igaz, hogy a cigányság nem akar dolgozni,

csak nem kellünk sehová. Közel 75 ezer forint a havi

bevétele a családnak, amibõl nem kapok ki 40 ezret sem,

mert levonják lakbérre és a tartozásainkra.

Éljen meg ennyibõl a sok miniszter.

Nem tudunk venni normális ételt, ruhát, cipõt.

Bárhová megyünk segítségért, nem kapunk semmit.

A gyógyszereket nem tudjuk kiváltani még közgyógyra

sem, mire elintézzük az ehhez szükséges papírokat,

addig az illetõ meghal".

Sok hétesinek az elemi iratai is hiányoznak, a személyi

igazolvány, az adókártya a taj szám. Igazolványok

nélkül teljesen a margó szélére kerülnek, végképp

esélytelenné válnak arra, hogy munkát találjanak.

A telepen szinte minden férfinek volt már dolga

a rendõrséggel.

"Ha mi kimegyünk az erdõre fáért, vagy valaki ellop

egy tyúkot, jön a rendõr, megbüntet 20 ezer forintra,

ha háromszor, négyszer elkap, az már 80 ezer forint.

Aki nem tudja kifizetni, megy a börtönbe. A rendõrökben

nem bízunk, ha nem csinálunk semmit, akkor sem

hisznek nekünk, csak kötekednek, gyalázkodnak

és cigányoznak, megaláznak bennünket.

A Fidesz három csapás törvényével sem értek egyet,

az egész a cigányokról szól. Mi a bûnözéssel csak a

megélhetésünket próbáljuk valahogy fenntartani.

El vagyunk lehetetlenítve, adjanak nekünk munkát,

s nem lesznek lopások" - panaszolja B.Gyula.

Idõközben megérkeztünk B.Gyula házába, ahol kb.

40 négyzetméteren élnek heten: a családfõ, a feleség,

két fiú, az egyik élettársa és két unoka. A családtagok

közül az egyik fiú végezte csak el a nyolc általánost.

Az asszonyok nem járnak sehová, az õ dolguk a

háztartási munka, a férfiak kötelessége pedig

eltartani a családot, feltéve, ha van mibõl.

Azt hitték jön a Gárda

A házból kilépve megpillantottuk, hogy az úton

motoros csapat közeledik. Az itt lakók füttyel, halk

kiáltásokkal jeleztek egymásnak, másodpercek töredéke

alatt szinte az egész telep az utcán volt.

Többen azt mondták :

-"Ha ezek gárdisták, innen nem mennek el élve". -

Közben a motorosok egyre közelebb értek, Berki Lajos

és mi is próbáltuk õket nyugtatni, ne féljenek.

A 40-50 fõbõl álló motoros csapat és az õket kísérõ

mikrobusz végigment az utcán, majd megfordultak,

s megálltak a házak elõtt. A hétesiek arcán szemmel

látható volt a félelem, ezt többen harciasságukkal

próbáltak leplezni, de a merev, riadt tekintetek árulkodtak.

A motorosokról kiderült német turisták, kíváncsiságból

jöttek, pénzt és üdítõt osztottak, egy-két motoros

még akrobata bemutatót is rögtönzött.

A kedélyek lecsillapodtak, a látogatók pedig, amilyen

váratlanul jöttek, olyan gyorsan el is mentek."

- ÁRONMILÁNBENJÁMIN -

Gondolatmorzsák..

WebGeneral Portálmotorral

Menü

Oszd meg!

PDF-ből szöveg

Közösség

Belépés

Szavazás

Napi történések...